Az utolsó Harry Potter

Előszó

Nagy örömömre szolgál, hogy az én legjobb barátnőm, Kiki engem kért fel arra, hogy a netes újságjába én írjam meg az utolsó Harry Potter könyvről szóló cikket! A következőkben szeretnék arról beszámolni, hogy milyen lett Rowling regénysorozatának befejező kötete, illetve, hogy én mit hiányoltam belőle. Nem is szeretném tovább húzni az időt…

Rowling
Akkor kezdjük azzal, akinek a neve Harryvel egy borítón szerepel, J. K. Rowlinggal. (Tudtátok, hogy a Jane csak felvett név, ami azért kellett, hogy a könyv fedőlapján jól mutasson az írónő neve?) Miss Rowling az utóbbi években igencsak kitett magáért könyvírás terén. Harry történetébe millióan szerettek bele, valószínűleg ez ösztökélte az írónőt, hogy be is fejezze. Ha az első részt nézzük, majdnem azt mondhatnánk, egy szem könyvként is megállná helyét, de nem. Jött a második könyv, amiben már sejthetjük, hogy Lord Voldemortot még látni fogjuk. Az azkabani fogolyban kicsit háttérbe szorul kedvenc gonoszunk. Rowling valószínűleg azt szerette volna elérni, hogy a Tűz Serlegében mindenkire nagy hatást gyakoroljon a visszatérés. (Harryre mindenképpen.) Innen már nem volt visszaút! Ha a Sötét Nagyúr feltámadt, akkor ki kell derüljön, mi történik a varázsló világgal. Bár, végül is Harrynek nem muszáj Tudjukkivel foglalkoznia, hagyhatná hadd kapja el a Minisztérium…vagy aki tudja. Rowling sorsát ott pecsételte meg, amikor is kijelentette Trelawney jóslataként: „nem élhet az egyik, míg él a másik”. Innentől valakinek mindenképp meg kell halnia, és most már Harrynek is jó oka van rá, hogy ne csak a fenekén ücsörögjön. A Félvér Hercegben így Dumbledore feltárja előtte Voldemort múltjának nem csekély részét. Aztán történik valami, amit az írónő egyszer már eljátszott (az azkabani fogolyban), egy új gonoszt állított a reflektorfénybe: Pitont. Azzal, hogy megölte mindenki kedvencét, Dumbledoret egy életre megutáltuk őt! És akkor… jön a hetedik könyv, amiben kiderül, hogy semmi sem az aminek látszik. Rowling végig az orrunknál fogva rángatott minket és persze Harryt is. Nem csupán jó könyveket írt, nem, többet annál! Úgy gondolom, mindenki belátja, hogy az írónő éles eszével az első betűktől kezdve hat részen át becsapott minket, hogy jöhessen a Nagy Finálé a hétben. De mégis… a mai gyerekek szinte mindegyike a Harry Potteren nőtt fel. És igen, több ez, mint egy könyv! Mint egy szilárd, megfogható tárgy! Hiszen szomorú napjainkon ez a könyv vidított fel minket, űzte el az unalmunkat! Harry Potteren tanultunk meg olvasni! De mégis… több volt ez, mint holmi olvasás! Ez volt a mi saját világunk, ahova a hétköznapok elől menekültünk! Milyen csodás; csak egy könyvet kell kinyitnod, hogy egy más világba léphess, egy olyan világba, ahol csakis a fantáziádon múlik minden. Hát Rowling ezt adta nekünk!